2018. sze 02.

írta: Hey-Ho

A potencianövelő szerek iránti erős igény feltehetően már az ember létezésével egy idős lehet, csak korábban a természet erejében próbáltak rá megoldásokat találni. Amióta mi, férfiak létezünk, mindig is igény mutatkozott bennünk a szexuális teljesítmény maximalizálásra, amelynek ékes bizonyítéka a magabiztos merevedés volt. Miért? 
Az erős szervezet egészséges működése valószínűsített már őseinknél is a fajfenntartásra való kétségtelen képességet, amely nem meglepő módon már akkor is vonzó volt a női nem képviselői számára. Azonban az elmúlt évszázadokban a felgyorsult hétköznapok új ingereinek negatív hatására egyre több káros stressz éri a férfiakat, miközben a mindennapi mozgásformák teljes mértékben háttérbe szorultak, amely kombináció együtt sok esetben merevedési zavar kialakulásához és állandósulásához vezetett. Ezért tarthatunk ott ma, hogy körülbelül minden 4. férfi esetében rendszeresen jelentkezik a szexuális életet jelentősen nehezítő merevedési zavar.

Merevedési zavar

De hogyan tartották őseink formában a testüket?
Ugyanúgy, mint más egészségügyi problémáik esetében: a természet erejét kihasználva próbálták kezelni. Hosszú kísérletezések és próbálkozások után már a korábbi időkben is képesek voltak sok-sok egészségügyi zavart, betegséget növényekből nyert kivonatokkal és főzetekkel vagy teákkal gyógyítani. Ezen tapasztalataik alapján maradt a mai kor emberére a vágyfokozó és potencianövelő gyógynövények hagyománya. A legtöbb esetben ezek a gyógynövények mindamellett, hogy potencianövelő hatású afrodiziákumok, számos pozitív egészségügyi hatással is bírnak a szervezetünkre nézve. Többek között növelik az általános fizikai, mentális és szexuális energiaszintünket, csökkentik a fáradtságot, erősítik az immunrendszert, javítják a koncentrációt és a sejtek megújulásában is fontos szerepet játszanak. Legfontosabb tulajdonságuk természetesen az, hogy az agyra hatva képesek növelni a szexuális étvágyat.

A Késleltetés.hu összeállította a leghatásosabb természetből nyert potencianövelő szerek listáját a teljesség igénye nélkül.

1. Goji bogyó

A goji bogyó az ősi keleti orvoslás legrégebb óta használt potencianövelő gyógynövénye. Olyan antioxidáns és aminosav tartalommal rendelkezik, amelyek közreműködnek a vérkeringés javításában, az erek rugalmasságának növelésében, és a merevedéshez szükséges nitrogén-oxid termelésében. Így a goji gyümölcs szedése támogatólag hat a merevedési zavar otthoni kezelése során. Évezredek óta alkalmazzák férfiaknál és nőknél a terméketlenség kezelésére is. A hagyományos kínai orvoslás első számú vágyfokozó szere. A goji bogyó élénkíti a férfi és női libidót, fokozza a szexuális energiákat, javítja a szaporodási képességet, a férfiaknál meghosszabbítja a spermiumok élettartamát. Ezek mellett növeli a tesztoszteron szintjét férfiaknál, amelynek köszönhetően hormonális szinten is potencianövelő hatás érhető el. Ezen tulajdonságai miatt előszeretettel alkalmazzák világ szerte az impotencia otthoni kezelése során.

További ismert hatásai:
  • támogatja a nyugodt és pihentető alvást a benne található tiamin és magnézium útján
  • jótékonyan hat az emésztésre is, támogatja a természetes probiotikumok mennyiségének növekedését a szervezeten belül
  • agyserkentő hatású, antioxidáns tartalmának köszönhetően fokozza a mentális képességeket, jobb koncentrációt és memóriát eredményez
  • képes semlegesíteni a szervezetben fellelhető legveszélyesebb szabadgyököket, védelmezi a szívet és az érrendszert a megbetegedésektől
  • potencianövelő gyógynövény
  • öregedéslassító hatású a benne található HGH nevű növekedési hormonnak köszönhetően, amely képes gyorsítani a sejtmegújulást, a gyógyulást betegségek és sérülések után, valamint csökkenti a testzsírt. A HGH közismert hatása a libidó fokozása természetes módon.
  • bőrfiatalító, feszesítő, regeneráló hatású
Az egyik legismertebb Goji bogyó kivonatot is tartalmazó potencianövelő szer a Rider Potencianövelő Kapszula, amely kiemelkedően gyors hatásával vált a férfiak nagy kedvencévé az egész világon. Ez a gyógynövény alapú potencianövelő 15 perc alatt képes kifejteni hatását, és az akár 72 órán keresztül fenn is maradhat. A Rider Potencianövelő Kapszula csak válogatott minőségű növényi hatóanyagokat tartalmaz - így Ginzeng (Panax Ginseng), Aranygyökér (Rhodiola Rosea), Cassia fahéj (Cinnamomum Cassia), amelyek az eddigi felhasználók között mellékhatásokat nem okoztak.
Rider Potencianövelő Kapszula Rider Potencianövelő Kapszula (8db) - Kedvezményes Ár

2. Maca

A maca növény (Lepidium Meyenni) gyökeréről bizonyosodott be, hogy potencianövelő és vágyfokozó hatással bír, amelyet mára már sok nemzetközi kutatás is kellően alátámasztott. Ez az egyre népszerűbb gyógynövény rengeteg módon támogathatja a szervezet megfelelő működését. A maca gyökér magas B-, C- és E-vitamin tartalommal bír, emellett magas dózisban tartalmaz cinket, vasat, magnéziumot és többféle aminosavat. Erősíti az immunrendszer védekező képességét a betegségekkel szemben, támogatja a vérszegénység és kardiovaszkuláris betegségek kezelését,erősíti a fogakat és a csontokat, és gyorsítja a sebgyógyulást isSportolók beszámolói szerint rendszeres szedése növeli a teljesítőképességet és fokozza az állóképességet.

Mindezek mellett a maca sok flavonoidot tartalmaz, amelyek a hormonháztartás kiegyensúlyozásában játszanak jelentős szerepet, így növeli a nemi hormonok szintjét, és csökkenti a stresszhormonokét. A maca gyökér potencianövelő hatását a férfiak gyakran ki is használják, míg férfiak és nők egyaránt élvezhetik vágyfokozó hatását. Fokozza a libidót és a szexuális állóképességet. Egyesek szerint termékenységfokozó.
Több más természetes hatóanyagok mellett a Maca gyökér gondoskodik a Durr Potencianövelő Kapszula hatásosságáról is. Az országos tisztifőgyógyszerész által ajánlott készítmény! Ez a potencianövelő kapszula a maca gyökér mellett tartalmaz még királydinnye kivonatot, L-arginin-t, panax ginsenget, cinket és szelént is, amelyeknek megfelelő arányú összetétele potencianövelő és vágyfokozó hatást eredményez férfiaknál.
Durr Potencianövelő Durr Potencianövelő Kapszula (4db) - a természet vadító ereje

3. Fűrészpálma

Ez a Dél-Amerikában őshonos gyógynövény a férfi szaporító szervrendszerének egyik legősibb védelmezője. Kutatások bizonyították, hogy védi a prosztatát, segíti a jóindulatú prosztata megnagyobbodás kezelését, támogatja a prosztata sejtjeinek fokozott vérellátását és funkcionális működésüket. Gyulladáscsökkentő hatású gyógynövény. Idős korban kiválóan alkalmas a hugyúti szervek egészségének fenntartására, és vízhajtó hatásának köszönhetően elősegíti a vizeletelválasztást is.

Ezeken túl a hormonháztartás harmonizálásában is részt vesz, fokozza a férfi nemi hormonok termelődését, amelyek potencianövelő hatást eredményeznek az egészségesen működő szervezetben. A fokozodó nemi hormonok felelősek nemi vágyak megfelelő szintjéért is. A fűrészpálma alkalmas a férfi potencia megőrzésére.
A fűrészpálma hatóanyagot tartalmazó készítmények közül kiemelkedik a Maraton Extra Potencianövelő Kapszula. A Maraton Extra potencianövelő kapszula igen magas gyógynövény hatóanyagot tartalmaz a legkiválóbb összetételben. Összetevői között találhatjuk többek között a már jól ismert szibériai ginzenget, melyről több tanulmány is bizonyosan állítja, hogy segíthet a potencianövelésben. Másik fontos összetvője a maca gyógynövény, amelyről már fentebb is írtunk, és amelynek potencianövelő hatásához kétség sem fér. További összetevőiről és impotencia elleni hatásáról itt olvashatsz:

4. Ginzeng

A ginzeng a Távol-Kelet legáltalánosabban használt, és rendkívül sok pozitív egészügyi hatással rendelkező gyógynövénye. Az ősi kínai kultúra orvoslása egyenesen gyógyszerként emlegeti egyes betegségek kezelése során. Ilyen a merevedési zavar is. Friss kutatások szerint természetes potencianövelő gyógyhatását feltehetően a ginzenozidok által a vérben felszabadított nitrogén-oxidnak (NO) tulajdonítják, amely a merevedés létrejöttének egyik legfontosabb összetevője. A tapasztalatok szerint biztonságosan és eredményesen alkalmazható a merevedési zavar otthoni kezelése során, mellékhatásokat nem okoz. Ez a potencianövelő gyógynövény fokozza a szexuális energiát, és védi a nemi szervek egészségét.

Amellett, hogy potencianövelő és vágyfokozó hatása elismert, további hasznos összetevőkkel is bír, mint például a szaponinok, fitoszterol, aminosavak, és számtalan vitamin. Az egész szervezetre normalizáló hatással bír, az egész szervezetet erősíti, szükség esetén stimulál vagy nyugtat és csillapít. Hasznos a betegségek megelőzésében, valamint a fizikai és mentális teljesítmény növelésében. Ezenkívül fájdalomcsillapító, nyugtató hatású, ránctalanító és segíti a pajzsmirigy működését. A ginzengben található triterpén glikozidok, ginzenozidok megszüntetik a stressz által okozott tüneteket, és növelik a szellemi, illetve a fizikai teljesítőképességet. Segítségedre lehet a nyugodt éjszaka pihenés elérésében. Alkalmazható a munkateljesítmény javítására, a koncentráló képesség növelésére, valamint fáradtság és kimerültség esetén is.
A ginseng valamelyik formája szinte minden potencia növelő kapszula fontos összetevője. Megtalálható például a legújabb Illusion Potencianövelő Kapszula összetevői között is. Ez a potencianövelő készítmény nem csak azoknak a férfiaknak ajánlott, akik merevedési zavarral küzdenek, hanem azoknak is, akik le szeretnék nyűgözni párjukat és fokozott szexuális teljesítménnyel szeretnék megajándékozni. A ginseng mellett tartalmaz még kínai ördögcérnát, aranygyökeret és fahéj kéreg kivonatot.
Illusion Potencianövelő
 

5. Tribulus Terrestris

A Tribulus Terrestris (magyarul: királydinnye) Indiában őshonos potencianövelő gyógnyövény és természetes afrodiziákum. A tradicionális indiai orvoslás már évezredek óta használja a kiránydinnyét a különféle szexuális zavarok természetes kezelésére, például kiválóan lehet vele növelni az alacsony libidót, illetve az impotencia tünetei is megszüntethetőek a segítségével. A gyógynövény száraiban, leveleiben, gyökereiben és termésében található különféle vegyületekről több előzetes kutatás is azt sugallja, hogy képesek megnövelni bizonyos nemi hormonok szintjét, így például a tesztoszteronét, vagy a dehidroepiandroszteronét (DHEA). Ezek a hormonok felősek a megfelelő szexuális funkciók megtartásáért. A tribulus terrestris rendszeres szedése a lutein nevű hormon termelésének kb 70%-os növekedését is okozhatja, és ezzel akár közel 40%-os szabad tesztoszteron szint növekedést is eredményezhet. A tesztoszteron szint növekedése nem csak a nemi vágy fokozódásával jár, hanem a merevedési zavar otthoni kezelése során is hasznos lehet. Mindezek mellett támogatja a spermiumok mozgékonyságának fokozódását, így a nemzőképesség javításában is jelentős szerepe lehet. 

Ezeken túl Kelet-Európában az elégtelen hormonális működés kiegyensúlyozására, az ősi kínai orvoslás a máj, a vese- és szív, valamint az érrendszer betegségeinek és működési zavarainak kezelésére is használja. Egyesek szerint erős gyulladásellenes anyagokkal rendelkezik. Őshazájában a nehéz vagy fájdalmas vizelet-kiválasztás és vizeletürítés, ödéma, vesekő és epekő, hólyaghurut, vesegyulladás, köszvény, reuma, impotencia, meddőség, nehéz légzés, cukorbetegség, idegerősítés, fájdalomcsillapítás kezelésére is használták.
Minden szükséges hatóanyagot tartalmaz a Hot Man Power Caps Férfierő és Vitalitás Kapszula, amelynek titka a kúraszerű alkalmazásban rejlik. Ez a készítmény egy természetes alapú, más egyebek mellett Aloe Verát és C-vitamint tartalmazó potencianövelő étrendkiegészítő kapszula, amely fokozza a nemi vágy kialakulásáért felelős hormonok termelődését, támogatja a nemi szervek egészséges működését, elősegíti a péniszben a fokozottabb vérbőség kialakulását és növeli a férfi szexuális teljesítőképességét.

Hogyan történik a potencianövelő gyógynövények felhasználása?

A potencianövelő gyógynövények akkor tudnak igazán hatékonnyá válni a merevedési zavar otthoni kezelése során, ha azokat a megfelelő arányban kombinálva juttatjuk a szervezetünkbe. Az évszázadok során összegyűjtött tapasztalatokat a modern orvostudomány ismereteivel kiegészítve hatásuk számottevően fokozható. Éppen ezért javasolt ezen gyógynövényeknek a megbízható forrásból származó étrendkiegészítő kapszula formában való felhasználása, ugyanis ezen potencianövelő szerek minden hatásos gyógynövényből a megfelelő mennyiséget tartalmazzák a megfelelő arányban. A fejlesztés során törekdtek arra, hogy a hatás maximalizálása mellett kiszűrjék a mellékhatásokat, így sikerült valódi eredményeket hozó potencianövelő kapszulákat produkálni a merevedési zavar ellen. Ezen potencianövelő szerek szigorú minőségellenőrzési folyamaton mennek keresztül a forgalomba hozatal előtt, hogy csak a legmegbízhatóbb készítmények kerülhessenek a fogyasztókhoz.

merevedés

Okoznak-e mellékhatásokat ezek a természetes potencianövelő szerek?

A fenti gyógynövények gondos kiválogatása, tisztítása, és feldolgozása után összeállítják a már kipróbált, hatásos kombinációját a legjobb potencianövelő gyógynövényeknek összeválogatott természetes növényi összetétel. A kapszulák elkészítéséhez csak igazán jó minőségű alapanyagokat használnak fel, melyek hatását hosszú időn keresztül tesztelték és ismerik. Talán ennek köszönhető, hogy a merevedési zavar otthoni kezelése céljából készített potencianövelő szerek káros mellékhatással nem bírnak, így biztonságosan használhatóak minden férfi számára.
További természetes összetevőkből készített potencianövelő készítményeket a Potencianövelő Kapszulák menüpont alatt érhetsz el. A potencianövelő szerek osztályozása érdekében bevezettük a Collin Skálát. A Collin Skála egy ötfokozatú mérőskála, amelyben a vásárlói tapasztalatok alapján kerül meghatározásra a termék erőssége. A skála segítségével a probléma jellegéből meghatározhatjuk, hogy milyen erősségű potencianövelőkésleltetőpénisznövelő és vágyfokozó készítményre van szükségünk. Amennyiben korábban kipróbáltál már valamilyen készítményt, úgy a szerzett tapasztalataid alapján tudsz gyengébb vagy erősebb készítményt választani.
Minden tudni való a Collin Skála működéséről ITT!
További hasznos linkek:
5 mellnövelő tipp
Szólj hozzá

férfi szex szexualitás erekció egészség szerelem merevedés merevedési zavar párkapcsolat impotencia természetes potencianövelő potencia potencianövelés természetes gyógyítás gyógnövény potencianövelő gyógynövény kínai orvosság