2017. nov 03.

Squeeze technikával a korai magömlés ellen

írta: ETCcrew
Squeeze technikával a korai magömlés ellen

A tapasztalatok szerint a squeeze (magyarul: összenyomás, szorítás), vagy elszorításos technika, a korai magömlés késleltetésének egyik leghatékonyabb módja. Ennek teljes leírását tartalmazza ez a cikk.

Tévedés a korai magömléssel kapcsolatban

Korai magömlésről (orvosilag: ejaculatio praecox) objektíve akkor beszélhetünk, ha a férfi közösülés során nem tudja megfelelően kontrollálni magömlésének idejét, esetenként annyira nem tudja irányítani, hogy az akaratlanul is bekövetkezik. Szubjektíve a korai magömlés témakörébe sorolják egyes szakemberek azt az esetet is, amikor a férfi a közösülés során, a behatolás után, nem képes addig késleltetni magömlését, míg a partnere el nem jut az orgazmusig, hüvelyi ingerléssel. Ezzel azért nem értünk egyet, mert ebben az esetben a megfelelő idejű magömlést a nő egyéni adottságai is befolyásolják. Azon nők esetében például, akik hosszabb ideig tartó törődést igényelnek, a férfiak nagy része korai magömléstől szenvedőnek számítana, míg a néhány perc alatt orgazmust átélni képes nők partnerei -- saját adottságuktól függetlenül - nagyrészt nem tartanák a gyönyör pillanatát korainak.

Ezt támasztják alá az alábbi statisztikák is. Ha a petting, az előjáték elégséges volt, a nők akár 2-3 percen belül képesek eljutni a hüvelyi orgazmusig (egyéni adottságoktól függően). De ez sokszor 8-18 perces közösülést is igényelhet a nő részéről. Holott a férfiak átlagban (tudatos késleltetés nélkül) kb. 3-6 perc közösülés után eljutnak a magömlésig, illetve annak előrejelzési szakaszáig. Ebben az előrejelzési szakaszban a férfi még képes az ejakuláció késleltetésére. Pl. szünetelteti a közösülő (orvosilag: frikciós) mozgásait, és eközben más módon ingerli partnere erogén zónáit.
Ezért korai magömlésről az első verziónál beszélhetünk: a férfi közösülés során nem tudja megfelelően kontrollálni magömlésének idejét, esetenként annyira nem tudja irányítani, hogy az akaratlanul is bekövetkezik.

Mi az a squeeze technika?

A squeeze technika módjáról sok legenda terjed, és ezek miatt nagyon sokan hibásan alkalmazzák. Nem arról van szó, hogy a makkon, a húgycsőnyílást be kellene szorítani. Nem is a hímvessző tövét kell elszorítani. Ezek tévutak, és a korai magömlés elleni harcban általában kudarchoz vezetnek.

A hímvessző, vagy pénisz alsó (tehát a lábak felőli) oldalán, a makk pereme eltűnik, egybeolvad a hímvessző törzsével. A fitymafék alatt 0,5-1 cm-rel található az a pont, amely középerős nyomásra megállítja az ejakulációt. A sikerhez több összetevőre is szükségünk van: a megfelelő helyre, a megfelelő időben, és a megfelelő erősséggel kell alkalmaznunk az elszorítást. Ez mit jelent?
Mindenkinél mást.
Az ejakuláció előtt kb 7-20 másodperccel van egy előrejelzési szakasz, amikor érzed, közeledik a gyönyör, és változatlan intenzitású ingerlés következtében be is következne. Meg kell tanulnod ráérezni, tudatosan felismerni, ezt a szakaszt, ugyanis ekkor kell alkalmazni a squeeze technikát. Az előrejelzési szakaszt egy 4-8 másodperces elkerülhetetlenségi szakasz követi, amikor már sehogyan sem akadályozhatjuk meg a magömlést. Ilyenkor beindul az ejakuláció szimpatikus idegrendszer által vezérelt reflexfolyamata, ami ilyenkor mindig végigfut. 
A hatékony nyomás időtartama változhat, 5-10 másodperc közé tehető. Ezután megszűnik az ejakulációs inger, az izgalmi szint kissé visszaesik. 
Gyakorlással kell kitapasztalnod, hol lesz az a pont, és azt mikor és milyen erősen kell nyomnod. Általában 2-4 alkalom alapján minden férfi megtalálja a helyes pontot. A helyes pont felismerése után további gyakorlás szükséges a helyes időzítés megtalálásához. De a gyakorlás meghozza az eredményeket is.
A squeeze technika gyakorlásához kiegészítésként alkalmazd a kesleltetes.hu egyik legnépszerűbb termékét a Long Power Marathon Késleltető Spray-t, amelynek használatával érzéki veszteség nélkül tudsz önkontrollt gyakorolni a tested felett, és felejthetetlen élményt nyújthatsz partnerednek.

Nem találom! Biztosan van nálam is ilyen pont?

Minden férfinál működő biológiai reflex ez, ugyanis ezen a helyen vezetnek azok az idegpályák, melyek a magömlésért, illetve annak blokkolásáért felelősek. Így Te is megtalálod gyakorlással.

Kezd egyedül!

A közösülést, vagy a pénisz egyéb ingerlését óvatosan megszakítva alkalmazzuk az elszorításos technikát. A legjobb, ha ezt először saját magadon gyakorolod be, válj magabiztossá (Pl. önkielégítés alkalmával), és csak aztán alkalmazd éles helyzetben Miután biztosan megszűnt az ejakulációs inger, folytatható a szeretkezés, vagy öningerlés.
Nyújtsd el akár 1 órán át az intim együttléteket az orvosilag kifejlesztett pjur@ MED Pro-long Késleltető Szérum alkalmazásával. Tedd boldogabbá partnered!
Közösülés közben ne kísérletezz ezzel, a technika csak a közösülés megszakítását követően alkalmazható.
Szólj hozzá

késleltetés korai magömlés ellen